A múlthéten Sirokon megrendezésre került az új öntödei épületet bemutatandó sajtótájékoztató, illetve sajtónyilvános esemény, melyen a sajtó képviselői mellett cégcsoportunk vezetői, helyi köztisztviselők, és partnereink képviselői is megjelentek.
A rendezvényen bemutatásra került az öntöde építésének mindkét lépése, különös hangsúlyt fektetve a GINOP-1.2.16-22-2023-03118 projektazonosítójú második lépcsőfok, amely részeként a már meglévő öntészeti telephely új üzemcsarnokkal, két új öntőgéppel és egy napelemes rendszerrel is bővült.
A szóbeli bemutató után vendégeinknek lehetősége nyílt az üzem bejárására, hogy a saját szemükkel is láthassák a már ismertetett technológiát. A rendezvényt egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött állófogadás zárta.